Bemutatkozás

zenekar24A Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekart Bíró Zoltán, a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola trombitatanára alapította a Zeneiskola növendékeiből 1989-ben. A fúvószenekar 1999-ben közhasznú egyesületté alakult, melynek hivatalos elnevezése: Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület.

A megalakulást követő években zenekarunk megfordult többek között 1990-ben és 1993-ban Mooskirchenben (Ausztria), 1991-ben Székesfehérvár németországi testvérvárosában, Schwäbisch Gmündben, 1992-ben az angliai testvérvárosban, Chorleyban és Barnsleyban, egy évvel később pedig a csehországi Príborban, valamint az olaszországi Pianello Vallesinaban.

Legnagyobb külföldi sikerünket 1997-ben Belgiumban, a 45. Európai Neerpelt-i Fesztiválon értük el, ahol a fúvószenekari kategóriában “erste Preis cum laude” minősítést kaptunk, melyre különösen büszkék vagyunk, hiszen a fesztivál történetében először ért el fúvószenekar ilyen magas minősítést. Még ebben az évben az ausztriai Vöcklabruckban, a “Music-Maxx” zenei fesztiválon léptünk fel kiemelkedő sikerrel.

1998-ban, az általunk immár harmadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon a versenyprogramunkkal aranyfokozatú Koncert Fúvószenekar minősítést értünk el.

Ezt követően számos meghívásnak téve eleget bejártuk Európa jelentős részét: 1999-ben újra Olaszországban jártunk, ezúttal a Milánó melletti Marcallo con Casone-i zenekar meghívására. 2002 májusában, immáron másodszor értünk el első helyezést a belgiumi 50. Európai Neerpelti Fesztiválon. 2003 augusztusában a zenekar a dél-olaszországi Calabria tartományban található Spezzano della Sila város fúvószenekarának meghívásának tett eleget. Zenekarunk két nagysikerű koncertet adott nem mindennapi körülmények között, hiszen a koncertek helyszíne a tengerszint felett 1100, illetve 1300 méteres magasságban volt. 2004 júliusában a csehországi Zlín város fúvószenekarát látogattuk meg. 2005. október 8-14-e között a spanyolországi Malgrat de Mar városkában megrendezett VI. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztiválon vettünk részt a Kisbéri Mazsorettcsoporttal közösen. Ezen a csodálatos, Barcelonától 30 km-re található tengerparti üdülőhelyen megrendezett fesztiválon összesen 22, Olaszországból, Németországból, Svájcból, Svédországból, Magyarországról érkezett zenekar és mazsorettcsoport mutatta be repertoárját a szigorú nemzetközi zsűri előtt. A több mint 80 fős együttesünk végül alig fél ponttal lemaradva a második helyezettől az előkelő harmadik helyen végzett. 2006 júliusában zenekarunk a csehországi Jeseník városában megrendezett 6. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon vendégszerepelt. Alig egy évvel később, 2007 májusában immár negyedik alkalommal jártunk Olaszországban; ezúttal az észak-olasz kisváros, Biella fúvószenekara látta együttesünket vendégül.

2007 áprilisában a hagyományos tavaszi nagykoncertünkön újabb arany minősítést szereztünk. Ezúttal a „Koncert Fúvószenekar” mellett a „Show” kategóriában is elnyertük a legjobb minősítést. Alig egy héttel a minősítő koncert után a Székesfehérváron megrendezett IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál nyitó gáláján a veszprémi fúvószenekarral kiegészülve léptünk fel. A 82 fős zenekar Berlioz: Rákóczi indulóját játszotta el több mint 3.000 néző előtt óriási sikerrel, melyet a Magyar Televízió élőben közvetített.

Zenekarunk 2009-ben egy, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban tartott jubileumi koncerttel ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Ez a csodálatos este egyben karmesterünk, Bíró Zoltán búcsúkoncertje is volt. A karmesteri pálcát Kovács Tamás, a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola harsonatanára vette át, irányítása mellett működött tovább zenekarunk.

2009-ben Novara város fúvószenekarának meghívására ismét Olaszországba látogattunk, majd 2011 májusában az oroszországi Kalinyingrádban megrendezett fúvószenekari fesztiválon vettünk részt, amelyen korábban még soha nem lépett fel Oroszországon kívülről érkezett együttes. Ezen a fesztiválon az a megtiszteltetés érhette zenekarunkat, hogy többek között az Orosz Konföderáció elnöki fúvószenekarával együtt szerepeltünk.

2013 őszétől új karmester érkezett zenekarunk élére Gede László, nyugalmazott alezredes személyében, aki a moszkvai Csajkovszkíj Akadémia karmester szakán végzett 1983.-ban. Ezt követően 18 évig (1983-2001) a Székesfehérvári Helyőrségi Fúvószenekar karmestere volt. Érkezésével zenekarunk új lendületet kapott, irányításával készülünk következő koncertjeinkre.

2014 márciusában a németországi Nienburg város zeneiskolájának meghívásának tettünk eleget. Vendéglátóink kérésére ismert zeneszerzők magyar tematikájú műveit, illetve magyar zeneszerzők ismert darabjait adtuk majd elő. Hazaérkezésünket követően a megkezdett munkát folytatva készültünk Zenekarunk 25. éves jubileumára, mely 2014. november 10-én a székesfehérvári Vörösmarty Színházban került megrendezésre.

Zenekarunk fő támogatója Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Segítségükkel tettünk eleget a külföldi meghívásoknak, vettünk részt nemzetközi fesztiválokon és rendezhettük meg az 1994 óta hagyományossá váló Fúvószenekari Fesztiválunkat, melyre kétévente kerül sor. Székesfehérvár polgárai jól ismerik zenekarunkat, hiszen rendszeresen adunk koncerteket, térzenéket a városban. Zenekarunk az eltelt közel 25 év alatt nagy utat tett meg. Ez idő alatt több mint 250 művet játszottunk: az indulóktól és reneszánsz táncoktól Bartókon át Bernsteinig, az igényes könnyűzenétől a filmzenékig.

Show Buttons
Hide Buttons